Munkám során azt tapasztalom, hogy sokan alapvetően nyitottak lennének a növényi tejtermékek megkóstolására, csak kicsit idegenkednek az ilyen jellegű újdonságoktól, vagy éppen nem tudják, hogy pontosan melyiket mihez és hogyan lehet felhasználni. Remélem, hogy ez a cikk egy kicsit közelebb hozza hozzátok ezeket a finomságokat. Igyekszem rövid és lényegre törő lenni. :-)
Ilyen újdonság lehet a kókusz, mogyoró vagy mandulatej, amit kávéba, müzlihez, kásába, süteménybe, vagy palacsintatésztához is tehetünk. Nagy kedvencem még a kókusztejszín, amit süteményekbe, öntetekbe is használhatunk, vagy akár egy tejszínes-wokos egytálételt is elkészíthetünk vele. Igazíthatjuk édes és sós dolgokhoz is, különleges ízt ad mindennek. A túró helyettesítésére a totut, vagyis tojásfehérje túrót javasolom, itt is elmondható, hogy édes és sós ételek is isteniek vele, csak a fantáziánk szabhat határt. Én leggyakrabban túrókrémet szoktam belőle csinálni. Teszek hozzá egy kis vizet vagy növényi tejet, valamint fahéjat és természetes édesítőszert, majd összekeverem egy botmixerrel, így akár egy palacsintát is meg tudunk tölteni vele, vagy akár gyümölcsökkel is fogyasztható.
A növényi tejek esetében sajnos a boltban kapható termékek közül csak kevésről mondható el, hogy nem tartalmaz pl. hozzáadott cukrot, valamint az áruk sem annyira kedvező, így szeretnék arra is egy ötletet javasolni, hogy miként készíthetőek el ezek az italok házilag. A legegyszerűbb opció a kókusztej elkészítése. Egy zacsó (200 g) kókuszreszeléket öntsük le kb. 1,5 liter forró vízzel, majd egy éjszakát hagyjuk állni. Másnap turmixoljuk össze a kókuszos folyadékot, ezután szűrjük le(például egy sűrűbb szövésű textilen), és jól nyomkodjuk ki a kókuszhúst. Az így kinyert kókusztejet ízesíthetjük természetes édesítővel, pl. steviával vagy eritrittel, esetleg egy kis fahéjjal, vaníliával is, de magában is szuper. A kókusztej hűtőben napokig eláll, a megmaradt kókuszhús pedig felhasználható valamilyen süteményhez. A kókusz és a belőle préselt kókusztej rengeteg ásványi anyagot és vitamint tartalmaz, többek között vasat, magnéziumot, kalciumot, E és B vitamint. Ugyanezen az elven egyébként mandulatej is készíthető otthon, de az kicsit költségesebb. Persze lehet már olyan gépeket is kapni, amivel magtejeket készíthetünk, de ha én csinálom, az ingyen van. :-)
Remélem, hogy sikerült egy kis kedvet csinálnom ahhoz, hogy egyre többen kipróbáljátok ezeket az italokat, biztos vagyok benne, hogy senki nem fog csalódni a végeredményt illetően.

About the Author